AZ ELHÚZÓDÓ SERDÜLŐKOR
Akik nem tudnak felnőni
Hányszor fordul elő valamennyiünkkel — meglett felnőtt emberként is —, hogy nem éppen felnőtt módon viselkedünk, nem vagyunk “arányosak” a helyzettel, a feladatokkal, nem vállalunk felelősséget tetteinkért, vagy éppen elmenekülünk a cselekvéstől. Mert olykor nemigen tudjuk, hogy most éppen milyen minőségben vagyunk jelen a helyzetben. Máskor pedig, mint egy kamasz, ingadozunk aközött, hogy jól tudjuk, mit is kell tenni "túl jól", hirtelen, hevesen és meggondolatlanul — és aközött, hogy tétován várunk valaki támogatására. “Belső színházunkban” olykor megjelenítünk egy számunkra fontos személyt, segítségül hívunk egy úgynevezett szignifikáns másikat, aki mintául szolgálhat, hogyan is kellene, vagy lehetne viselkedni az adott helyzetben. Amennyiben tudatosak vagyunk e bizonytalanságról, ez szolgálhatja fejlődésünket, mert mond valamit rólunk és a helyzetről.
A Péter Pán szindróma
A jelenség vizsgálatában induljunk ki a Péter Pán meséből. Mint tudjuk, a mesék mondák, legendák Jung vagy Bettelheim kifejezésével archetipikus, illetve — Eric Berne fogalmaival — sorskönyvi mintákat tartalmaznak. Péter Pán meséje, annak az embernek a története, aki nem nőtt fel. Az "örök gyermek" vagy a "Péter Pán szindróma", a gyermekkor fejlődési szintjén megrekedt felnőtt ember jellemzője. Az ilyen ember nem vállal életkorának megfelelő tevékenységeket, s úgy éli életét, mint egy nagyra nőtt kisgyermek. Sokszor találhat létmódja igazolására szocializált tevékenységi formákat, társadalmilag elfogadható foglalatosságokat, tevékenységeket melyekben megengedett a gyermeki viszonyulás kiélése. Nem is annyira a pályaválasztás a lényeges szempont a Péter Pan szindróma felismerésében, hanem az a mód, ahogyan belülről megéli saját identitását, életének értelmét. A Péter Pán típusú ember (a sorskönyvi tudattalan döntés értelmében) döntött: örök gyermek marad. Nem fog felnőni, kevéssé használja majd a Felnőtt énállapotát, örömei gyermeki örömök lesznek. Nem vállalja a felnőttség kihívását, s ezzel kerüli az elköteleződést.
Amennyiben esetleg szülővé válik, saját gyermekei iránt nem képes kielégítő módon felelősséget vállalni, azt lehetőleg másra ruházza és elvárja, hogy egy fejlett Felnőtt énállapottal bíró személy (szülő, társ, testvér, rokon, nagyszülő) átvállalja a döntéssel járó "terheket". A felelősséget is az viseli, aki "felel" a gyermek igényeire. Ahogy ez lenni szokott, erre a szerepre akadnak is jelentkezők: mintha azok akik, keresik mások "megmentését", felismernék, hogy Péter Pánnak a sorskönyvében egy be nem töltött szerep, szereplőre vár. Ilyen volt Wendy, aki ebben a furcsa és sokatmondó mesében nem ugyanazt az életidőt élte, amit kis megmentett áldozata Peter élt. Péter Pán számára az idő a gyermekkorban állt meg. Ahhoz, hogy ezt a gyermeklétet élni tudja, meg kellett teremtenie Seholsincs Szigetet. Ez az a Donald Winnicott által "potenciális tér"-nek, vagy "átmeneti tér"-nek nevezett hely, amely mindenki gyermekkorában jelen van átmeneti tárgyakkal benépesítve. Ezeket az átmeneti tárgyakat a gyermek alkotja meg, úgy, hogy (tudattalanul) önmaga és édesanyja közötti kötődés érzéseivel ruházza fel. Az "elég jó" anya – gyermek kapcsolatban ezek a tárgyak idővel szerepüket vesztik, s tárgyi valóság mivoltukban a semmibe tűnnek, ahonnan jöttek. Az érzelmi emléktár mélyen megőrzi, ám későbbi életkorokban a kultúra, a művészet, a baráti csoportok intimitása tölti be a "potenciális tér" régi funkciót. Ugyanezt a szerepet tölti be az egyéni, ill. csoportos "terápiás tér", s a kliensek emiatt is keresik.
A Péter Pán szindrómában élők vezető érzései "vegytisztán" a Berne - féle “Ne nőj fel” gátló parancsban gyökereznek. Ez a "Ne légy korodnál!" parancsának egyik egyértelmű iránya: "Légy kisebb életkorodnál!". A Péter Pán típusú sorskönyvvel rendelkező emberek, az elhúzódó serdülőkori krízisben levő felnőttekkel ellentétben, nem önazonosságuk problémái miatt fordulnak pszichológushoz.
3. A felnőttkorú serdülők
Az a jelenség, amit "elhúzódó serdülőkornak" nevezek, mechanizmusaiban más, mint az "örök gyermek" Péter Pánt vezérlő parancs és döntés. E csoport, amelyről írok, olyan felnőtt emberekből áll, akiket kettős keresés jellemez: "Hogyan lehetne ilyennek maradni, amilyen vagyok?" — és a "Miként változhatnék?". Mondhatnánk, hogy e kliensek sóvárognak a változás után, miközben ellenállnak ennek. Ők kifejezetten kívánják a Péter Pán jelenségtől való szabadulást, s túl is léptek már ezen, miközben igazi kibontakozásuk a felnőttség felé elakadt. Az "örökké gyermeknek maradni" belső döntését átírták, lélekben eljutottak a serdülőkor korszakáig, miközben biológiailag már felnőtté váltak.
A felnőtté válás záradéka
A Péter Pán típusú egyén esetében viszonylag egyértelmű az alakulás: a sorskönyvi programozás következtében arra a döntésre jut, hogy ő nem fog felnőni, örökké gyermek marad. Ezzel konzerválja a gyermeki létét, mert az a biztonságos, a jól ismert, vagy mert a későbbi életkorok esetleg rémisztőek lehetnek.
Az elhúzódó serdülőkorra a kettős korai programozás jellemző. Egyrészt tartalmazza a Péter Pán-féle "Ne nőj fel!" gátló parancsot, s ennek teljesítését. Másrész, ehhez kapcsoltan, egy feltételekhez kötött engedély is jelen van e programozásban: bizonyos feltételek mellett "Lehetsz a korodnak megfelelő, ha ". Ezt a korlátozás a gyermek egy másik gátló paranccsal «oldja fel»: "Akkor, ha nem mutatom ki érzéseimet, ha nem tartozom sehova, vagy ha bensőségesen és szexuálisan nem kerülök közel másokhoz, felnőtté válhatok!". A korai gyermekkorban észlelt feltételek belülre kerültek, így a gyermek saját fejlődési döntését hozza meg azáltal, ha "mágikusan" arra a következtetésre jut, hogy a felnőtté válásnak biztosan az lehet az ára "ha valahogy úgy csinálom, ahogy a környezetem közvetíti" (első szám első személyben, mert nem mondják neki, hanem saját döntését ismételi).
A paradox ebben a feltételhez kötött engedélyben az, hogy a feltétel általában egy olyan gátló parancs, melynek teljesítése nem teszi lehetővé a felnőttség elérését.
Az ellentmondásos belső parancsok, egymásba fonódó gátlások és feltételekhez kötött engedélyek hatásukban olyan "kettős kötés"-ként működnek, melyekből nehéz szabadulni. Legtöbb esetben a fejlődés megrekedését eredményezik, viszont egyben örök reményt és kihívást is jelent, hogy egyszer csak sikerül majd a többi hozzám hasonlóhoz élnem, éreznem, lennem.
Ez egy záradék, mely az egyén Szülő énállapotából, tehát belülről köti feltételekhez a fejlődést: " Csak akkor ha ...". A Péter Pánt szindróma abban tér el lényegesen e csoportba tartozó felnőttektől, hogy benne nem működik ez a záradék, fel sem merül a felnőtt élet vágyása.
Ezek az emberek valamiként felnőtt életmódot folytatnak, szakmát, hivatást választottak (igaz, legtöbb esetben ideiglenesen), munkába járnak, rendes havi keresettel rendelkeznek, családjuk van, gyermekeket nevelnek, házat építenek. Ki mondaná, hogy az ilyen emberek nem felnőttek? A megnyilvánulás ezen szintjén viselik a felnőttség látható jeleit. Ezt nevezi Berne "T-shirt"-nek, amivel arra utal, hogy vannak olyan pólók, melyekre egy felirat van írva, mely a társas kapcsolatoknak üzen valamit, ám a póló belsejére, ami más számára nem látható, éppen az ellenkezője van írva. Winnicott e pszichés jelenséget "false self"-ként (ál-énként) írja le, mely védi a "valódi", sérülékeny ént (true self).
Valami elégtelenségérzés készteti őket, hogy pszichológiai segítséget keressenek: később, több találkozás után mutatkozik meg az, hogy "nem hiszik el" önmagukről, hogy felnőttek, mert olyan gyermekkorból, illetve serdülőkorból származó sorskönyvi, hiedelmeket, téves meggyőződéseket raktároztak el tudattalanul, melyek fékezik felnőtté válásukat. Mindez a Winnicott-féle "hiteles én" megnyilvánulásához tartozik, mely csak akkor bújik elő, ha a terapeuta elfogadását és kötődését bizonyítottnak látják.
Felvetődik néhány kérdés. Milyen az az életszakasz, amelyikben megrekednek e felnőtt korú serdülők? Más szóval, mi is jellemzi a serdülőkor életciklusát és az azt követőt, melyet oly nehezen ér el az általam leírt kliensek csoportja. Milyen identitás-lehetőségeket kínál a társadalmi szerkezet, miként kell társnak, szülőnek, felelősnek, hozzáértőnek, munkavállalónak, elkötelezettnek lenni stb.?

részlet Dr. Túri Zoltán tanulmányából
http://invitelweb.hu/turi.zoltan/tanulmany.htm